Pierre de Ronsard:

Ölelj meg kedvesem

Ölelj meg, kedvesem, csókolj, szorongass,

lehelj belém, tüzesítsd át e testet,

adj még ezer csókot és még tízezret;

a szerelem nem számol s mindig szomjas.

Csókolj, míg ajkad illatos és nedves,

ne kíméld, úgyis megfakul ma holnap,

s az Alvilág sápadt ködébe olvad,

hol porrá válik, többé sem lesz.

Szorítsd körém öled piros rózsáját,

amíg mézédes, szédült vonaglásunk,

a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;

s ha vágyam meghal, hamarost feltámad;

csókolj tovább, hogy ismét nekivágjunk

a kurta napnak s rövid éjszakának.