Gyóni Géza : Vallomás

Hazug volt mind: a szó, kacaj,
A víg tekintet, bús sóhaj,
Hideg szem, mosolygó ajak -
Rajongó lelkem álarca csak.

Igaz csak az éjjel, mely elfed
Előled minden bút, szerelmet -
Mely szómat tisztán érti meg.
Neki kiöntöm lelkemet.

Óh, hogyha hallanád beszédit!
Suttogva szól, a mélyre szédit.
Dala van csak, panaszos ének, -
Én mondom, halld, neked beszélek;

Szeretlek, mint a sas a léget!
Szeretlek, bár tudom, hogy vétek!
Szeretlek, mint a szabadságot:
Szeretlek s rabod vagyok, látod.

Szeretlek. Tudom, érzem én:
Te nem lehetsz soha enyém -
Enyém csak az álom, a dal -
Szeretlek, te élő ravatal!

Virágtalan nyaram virágát
Föléd szórom - és körül szállják
Fejed a szomorú, árva dalok . . .
Szép temetés lesz s én is meghalok.

De addig, addig csak szeretlek,
Szeretem a lelked, a lelked!
S ami neked értetlen ének,
Elsírom a bánatos éjnek...