Fekete Attila: I.szonett

Mint földrengés, melyre nincs védelem,
Mint sebzett vér, mely végső kórba űz,
Úgy özönlik, úgy árad szét bennem,
Az édes kín, a fájdalom, a tűz.
Mert megláttam Őt, kit várva vártam,
Mert zárkám mélyén, lelkem röptetve,
Őt kerestem egyre, bárhol jártam,
Nap és Hold felett, érte születve.
Van-e még e Földnek szebb románca,
Szólhat-e erről méltó hírverés:
Remegő ajkunk, ujjaink tánca,
Torokszorító, őrült szívverés.
Oly mámor, mit Ámor lelke sem ért,
Bármikor bármit, csak kedvesemért.