Kormányos Sándor

Lettem a bánat őszi tükre,
szívemben monoton jajgat a szél,
elhervadt perceink lábnyomában
kereng az álmom: hullt falevél.

Vágynék egy régi mozdulatra,
a gondolat újra csókot idéz,
ha ködös homályba húz az este
átfog az emlék: lágy, puha kéz.

A hiányod konok fájdalom,
de a távoli csöndbe hullt nyarak
elillant vadvirág-illatába
már hiába súgom: vártalak.