Kun Magdolna :Az üveghegyen túl

Ott az üveghegyen túl, ahol a szívbe
nem karcolódnak könnyek,
lesz-e még olyan nap
olyan igazi és vidám, ahol
minden pillán rezdült sós csepp
boldogságot könnyez?
Ott az üveghegyen túl, hol égig érnek
a megperzselt sóhajok,
és a vágyserkentő gondolatok
felhőkbe repülnek,
akad-e néhány tükörsima út,
melyen a meg-megbotló lépések is
kiegyenesednek.
Ott az üveghegy határán,
ahol az élet és halál ura álruhát öltve
hazugságtól szenved,
meglelem-e azt az igazmondó csendet,
miben az öröklétű álom éber lelki őre,
óvón vigyázza kérges lelkemben
az elfásuló rendet.
Ott az üveghegyek meredek lejtőjén,
hol aranyszínben fénylik a vég
nélküli kezdet,
megtalálom-e valaha azt
hitet adó reményt,
melyben ez az elfáradó lélek is
győztes zászlót lenget.