Varjú-Kolozs Mónika :Csillagfény

Madár sem jár, hűvös lett az esti szél,
A fák komor suhogása, fájó emléket mesél.
Feljött a hold és a millió csillag,
Szétszóródva a sötét égen, szépen ragyognak.
Fájó emlék ez, nem csupán látvány,
A ragyogás, a fény s a bűvölet határán.
Az ember elmereng, milyen messze vannak,
Megszületnek, ragyognak, majd elporladnak.
Sokan úgy gondolják, elhunyt emberek lelke az
Mi beragyogja az éj sötétjét minden este.
Ha így van, sokunknak könnyebb,
Felnézünk az égre, és látjuk szeretteinket.
Gondolatban elmerengünk rajta,
Milyen volt, hogy szerettük őt,
És a szikrázó fényektől elkábulva, pillanatra,
Újra mellettünk terem. Szinte érezzük jelenét,
Teste melegét, és boldogok vagyunk.
Majd hirtelen egy hangos moraj,
Visszahoz a jelenbe, ahogy a szél belekap
Egy kócos falombba, és letörik az ág.
Itt állok újra, a hűvös éjszakában,
Felettem millió csillag ragyog.
De történt valami,
Pontosan nem tudom, hogy mi,
De most kicsit boldogabb vagyok.