Sziklai Frigyes
Tükör

Esőcseppek dobolnak fénytelen arcomon,
Üres szavak konganak szívemben, hallgatom.
Záporoznak érvek, számuk végtelen,
De füled süket, csupasz lelkem védtelen.

Nem látom szándékod, szavad nem értem,
Nem beszédet várok, szerelmedet kérem.
Jó lenne néha a vihart tükörben látni,
S nem közönyös szíved kegyére várni.

Ne is tagadd kedves, semmit sem érzel,
Hisz szerelmem tombol szüntelen hévvel.
S szavaid mégis szenvtelen, hidegek,
Előre hozzák a kegyetlen végzetet.

Ha te is látnád azt, amit én látok,
Az érzés áldás lenne, nem borús átok.
Nem kérek többet, légy nyitott, szabad,
Engedd, hogy elérjenek téged a szavak.