Koltay Gergely:

Mondd, gondolsz-e rám?


Mikor egy este, otthon egyedül talál,
az ablakon kinézel, de semmit se látsz
– mondd, gondolsz-e rám?

Mikor a napok léggömbjéből az idő elszivárog,
és elfelejtett szavak után nem fordulsz már vissza
– mondd, gondolsz-e rám?

Megteszel mindent, úgy csinálsz, mintha élnél,
órádra nem nézel, elrohansz, mielőtt sírásra görbülne szád
– mondd, gondolsz-e rám?

Mit elvettél magadtól nem kapod ajándékba vissza.
imád az égbe, hallgatásod földre száll
– mondd, gondolsz-e rám?

S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágok,
magadat a tükörben oly öregnek látod
– mondd, gondolsz-e rám?

Tested áruként a holnapnak kínálod,
és napról-napra árulod el titkaid másnak
– mondd, gondolsz-e rám?

Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben,
te egyedül gömbölyödsz fészkedbe
– mondd, gondolsz-e rám?

Pedig várod, hogy az élet újra rád találjon,
de legbensőbb titkaid nem érti új barátod
– mondd, gondolsz-e rám?

Egyszer majd, tudod, szép lesz újra minden.
Nem lesz hiba a dalban, nem lesz hiba a versben.
Igaz lesz minden szó, a csókok szívhez érnek,
s a madarak a messzi délről lassan hazatérnek.

S én várni fogok, mert várni kell arra, aki nem jön el.
Fáradt éjszakában, tudod, álmatlan a csend,
de hajnalban a derengés új reményt üzen.
Éhes madár a reggel, az emlék megpihen.
Akit az éjjel vártam, nem jön ma sem el.