Komáromi János

megint

megint csend van újra
és megint hideg is kicsit
megint árnyékot látok a szőnyegen
sóhajod megint megérint

magához tér a szoba lassan
talpamon még érzem a lélegzetet
kitakart ágyamtól indulok
minden lépésem a reggelbe vezet

megint hűvös víz józanít
és megint reszket a bőröm
megint alig dereng még odakint
az álmokat megint összesöpröm

új vágyakat lobbant az érintés
páros-tekintet mosolyt fakaszt
el kéne már indulni megint
de csók-ígéret tovább maraszt

megint kezdődik újra
és megint megcsodálom
megint ragyog majd a valóság
fakó lesz megint az álom