"Belepréselődött a szívembe a fájdalom, ami feszíti szét a bordámat, szabadságot kiáltva. De hagyom szenvedni önző módon, mert ha ő is elhagy, lelkem közömbösen vonszolja majd magát testem mellett, és hiába mutatom majd neki, kit oly nagyon szeretek, kacagva fordítja majd el fejét, hogy ugyan még mit képzelek. Ellökhetném magamtól, megszabadulva megannyi fájdalomtól, de félek a kérdéstől: tényleg forduljak el mindentől? És ha meg is teszem, elmúlik a félelem, hogy nem teszi majd ő is ugyanezt velem? És ha igen mért fájna az nekem? A célt már így is elértem, még sincs érdem. A lelkem továbbra is ül szívem peremén, vidáman lóbálva lábát, rugdosva vele fájdalomnak nevezett képem."