2011. szept. 25.


Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból. Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és vártam az ölelést, hogy ne féljek. Nevettem, ha jó kedvem volt,s akkor is, mikor már nem bírtam tovább. Szereztem örök barátokat, és tartottak örök barátnak. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is hogy szerettek, de én nem tudtam viszont szeretni. Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak! Sírtam zenehallgatás, vagy a fényképalbum lapozgatása közben. Felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját. Néha aztán elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek. Sokszor éreztem, meghalok a vágytól és féltem, hogy elvesztek valakit, aki nagyon fontos számomra, volt, hogy a végén el is vesztettem. De túléltem! És még most is élek! Az életet nem csak túlélem. És Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd. Hanem élj! Ne csak egy órát, napot, percet, pár évet, hanem millió emléket, mely visszatart, összeköt, felvidít, vagy elszomorít. Álmodni kell, egy szebb világot, hinni, hogy bármi valóra válhat. Hisz a harcba elszántan kell menni, Az életet szenvedélyesen átölelni, Emelt fővel veszteni és merészen győzni, Mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon

Nincsenek megjegyzések: