Miért küzdjek én...

Miért küzdök én, lassan már nem tudom.

Néha könnyebb lenne mondani: feladom.

Ha feladom, attól még nem lesz könnyebb...

Fáj a szívem, s fáj a lelkem itt benn.

Miért harcolok, s megyek tovább?

Miért ezt adta az élet, s pont rám?!

Mit követtem, hogy ezt érdemeltem?

Fájdalmakat reggeliztem, könnyet ebédeltem.

S most itt vagyok, még ha úgy érzem, az élet cserben hagyott.

Nekem csak fájdalmat, s bánatot adott...

Keresem a kapaszkodót, hogy újra talpra álljak!

De nem találom, s nincs mire várjak.

Tudom, nem érdemes rágódni a nem létező vágyakon,

Nem érdemes felnőni naiv álmokon.

Mert a vágy csak vágy marad, az álom pedig álom,

Nem fog valóra válni, hiába is vágyom.

Már nem vágyom semmire, s nem is álmodozom,

Nincs értelme, hiába vágyakozom.

Csak küzdök tovább, hisz' nincs mit tenni,

Nem fog csoda történni, mégis kell menni, menni...