Fövényi Sándor - Hogy mondjam el

Hogy mondjam el,

már több vagy nekem, mint gyümölcsön a pír,

szád lágy íve boromban mámoros zamat.

Dobbanásoktól lüktető szív,

álmodó csend, ha torkomra forrnak a szavak.

A könyved leszek, amelyből olvasol,

sárguló lapjaimra vésett, gyűrött imád.

Befagyott tó tükrén eged, hol lángoló

szememtől megolvad minden jégszilánk.

Hogy mondjam el,

már több vagy nekem, mint tüdőmnek a levegő,

úgy láthatlak, ha felmetszem mellkasom.

Így leszel a belőle részegen ki-be lebegő

lélegzetem, ami megfagy a rideg vason.

Késő aszú-magányom vagy, érlelő derem,

szíjas szőlővenyigék lilás tüze.

Törött játékom, mert szétzúzta a félelem,

röpke életem, mely érted küzdene.

Hogy mondjam el,

már több vagy nekem, mint égnek az őszi est,

mikor a pillanat hideg lobbanás.

Pogány istennőm, ki őrjítő vágyat keres,

buja bűnöm, ha éhesen rámtalálsz.

És fekete mosolyom cserepes ajkamon,

a semmit csókoló édes gyűlölet.

Feledett ébredések hűvös hajnalokon,

halálom, a leszálló ólmos szürkület.