Bánat

Hullanak csendben a percek,

a bánat némán száll tova,

ezer fájdalom közt szerettelek,

sorsom így lett megírva.

Álom szememre nem jött...

A boldogság emlékét őrzöm.

Elmúltak a kemény reménységű napok,

zörögve csörtetnek a pillanatok...

Hozzám tévedt a fekete árnyú bánat,

koloncként cipelem minden vágyam,

Emlékeink hamvait szórom eléd,

sajgó szívemben kialszik a fény...

Némán ülsz fájó lelkemben...

Te vagy a vágtató jaj, a hiányjel!

László Klára