Magdolna Kun

Egyedül...

Sokszor átéljük milyen egyedül,

milyen mikor mindenki ellenünk szegül,

mikor ember, s barát fényévekre jár,

mikor senki nincs, aki haza vár.

Mikor lődörgünk a semmi közepén,

s bolond szívünk semmit, semmit nem remél,

mert elveszett önbizalmunk rongyokra szakadt,

amit nem foltoz már be az önnön-akarat,

hisz, kit száműz magától eszeveszett sorsa,

annak nincs helye a túlélési sorba,

s majdan úgy tűnik el az élet nyomorában,

mint tévelygő fény az árnyék világában.