Ahmed Zaki Abu Sádi

Az este

Térj vissza ó az este árnyához:

egyesüljön lelkünk a végtelenben,

irigy szemek ne lássák,

csak a félhold karéja

s a vágyó égitestek tudják

a két szerelmes hevült ábrándozását.

Az álmok földje itt ez, amelyen lopva járunk,

szerelmes révületre, szépségre lett teremtve;

az énekes madárkák minékünk énekelnek,

s mienk a fák, virágok illattól sűrű csendje.

A titkokat füledbe szívem suttogja néked,

mely mint a síró gyermek, szidásra meg se rebben;

megyünk, és azt se tudjuk,

hogy merre tart az ösvény, és úgy tűnik,

hogy minden idegen, ismeretlen.

most a miénk a Minden, a Végtelen,

s mi ketten uralkodunk fölötte kötetlen, kérdezetlen.