Hiányzik a pillanat,
Mely öledben talál.
A csend s az ölelés,
A homály s a félelem.
Hiányzik a bizsergés,
Mi forró ajkad nyomán terem.
Ölelnélek, szeretnélek,
De fáj az őrült lélek.
Fáj, mert gondolkodik,
Fáj, mert az ész dolgozik.
Engedném a szívem,
Engedném mindenem;
Csak tudnám: szeretsz,
S nem tűnsz el hirtelen.
Bizalmatlanságom nyomán őrület,
Félénkségem nyomán veszteség terem;
De hagyj, kérlek, hagyj, kedvesem!
Adj időt, adj időt nekem.
Érted mindent eldobok!
Eldobom az elvet,
Eldobom a félelmet.
Törjön e szív, ha törnie kell,
De igazán szerethet.
Nem tudom, mi lesz,
De nem érdekel,
Ha a hajnal fénye karjaidban ölel.
A nap melege az- ezt gondolom,
De Téged látlak,Téged magamon....
Minden vágyam,
Hogy boldoggá tegyelek,
Hogy elhidd: őszintén szeretlek.
Féltem a szívemet bár,
De rájövök: félthetem,
Hisz nélküled mit sem ér;
Ha bezárom, s őrzöm,
Meglehet, nem törik,
De a boldogság, mint falat kenyér…
Forr a lelkem, forr a testem,
Ha közeledben talál a vágy,
Érzem, érzem minden eremben:
Nem bírom tovább.
Engednem kell, engedni.
Igen! Így, méltón szeretni.
Boldog a csillagpár,
Ha szemedben fénye visszhangra talál.
Boldog a kéz, mely bőröd selymén suhan át,
S boldog a szív, mely érted dobog
Egy életen át.
Nem kell a kalitka, nem kell a zár!
Megnyitom szívem, jöjjön az ár.
S ha fáj? Megérte!
Egy csoda volt.
Egy csoda, mi enyém,
Mit igazán szerettem én…
(Carpediem)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése