TAYGETA

Gondolsz-e rám?

Gondolsz-e rám?

Ha ajkadra csókot hint a

a nesztelen suhanó alkony,

ha a szavak kertjében

vöröslő rózsa illatával telve,

a fényárban tündöklő balkon.

Gondolsz-e rám?

Ha a semmibe szédülve,

a vágyaktól parázsló

álmok elcsitulnak,

pillantásodban fürödve

némán karol át a csend,

elhalkulnak a szavak,

s a várva várt boldog perceink

összeomlanak.

Gondolsz-e rám?

Ha hálót sző az érzelem,

s takaród, mint selymes lepel,

elrejti mi fáj,

vágyak szomjúságát oltva,

remegő sóhajjal ébred a hajnal,

mert melletted nem engem talál.

Gondolsz-e rám?

Ha megszólít a tompa félhomály,

a valóság rideg ködén átlépve,

könnyeiddel küszködve,

felém sodor a pillanat

mámoros örvénye.

Gondolsz-e rám?

Ha párnámon kócosan,

zokogva, vigaszt keresve,

szívem veled nyugodni tér,

hol a szertefoszló boldogság

csak kósza képzelet,

mely a csendes éjben

csillagodról mesél.

Gondolsz-e rám?

Ha a reményteli holnap szirmait kibontva

melengeti szíved,

ha a mindenség öblében lágyan ringva,

az élet díszes ruháját leveti,

titkait kitárja,

s lelked örök társát megtalálja.

Mondd... gondolsz-e rám?