Keserű tűz


Árny lopódzik a csend falain át
szívem múltba veszett szigetére,
ködből szőtt könnyeim
tömjén pernyéi hullnak lábnyomán.

Köröttem emlékek oldozzák a jelen láncát,
a tegnap hideg fénye
parázsba fúlt
álom ösvény útjait söpri...

Tétován borul rám
itt maradt sóhajok tüze,
mint síró szélhegedű,
zokog a csend bennem...

Emléked lelkem húrjain játszik,
foszló,fáradt vágyak
bús cseppjeit ízlelem,
a remény bolyong,
akár kósza, halvány szellem,

kutatja régi romjaim,
de ma már csak magányt lel
a dohos percek rongyai alatt,
elkorhadt szétszórt képek karcolatát
a rohanó idő arcán.

De szikrát nem talál
a mélyben, hit vesztett
vándorlásán csupán poshadt
szerelem ég, harcolna tán,
de félelmek csonkig marták.