Világok mögött


Porszemek áznak a csendben,
nyári zápor mossa a falakat,
könnycseppek úsznak a szélben,
lángok borítják a hidakat.

Hajnal és éj álmodik velem,
ébren minden álom térdre hull,
napfény és holdsugár hazudsz nekem,
álmodva minden könnycsepp megfakul.

A hajnal karjában könnyező napsugár,
lelkek táncolnak árja tengerén,
a múló időben örök tűz, ami fáj,
elégünk majd porladó kezén.

Álom és valóság játszik velem,
a sötétben hamis csillagok gyúlnak,
esőt szór a csend is nekem,
a hajnali csillagok mind lehullnak.

Szeretném látni valódi arcodat!
A csend ködén át megfogni karodat!
Titokban akarlak nézni, egyedül,
mikor a függöny földre kerül!

Szívedbe engedj belátni! Csak egy pillanat
legyen, mikor a falak leomlanak!
Szemedben tengernyi érzés ragyog,
a kapuk mégsem nyílnak meg!
Csupán utazó angyal vagyok,
ki szívedhez igazán nem érhet.