Mayer Zsófia

Búcsúszóul

Ülj ide mellém,

de ne szólj semmit!

Tudom, már nem érdekel...

De hallgass meg ennyit!

Mindent, mit hittem,

elmosta az eső.

Hogy sírni kezdj;

most már túl késő!

Előtted az út

kétfelé ágazott:

egy szó nélkül elfogadtam,

hogy a jövőt választod.

Mint a véres rongyot,

úgy dobtál el,

ne kérj bocsánatot!

Most már nem kell...

Nem voltam és nem is vagyok,

csak terhelő koloncod,

az élet mellékvágányain

elveszetten bolyongok.

Sorsod szappanoperájából

hamar kiírtál engem,

egy elfeledett emlék,

én csak a múlt lettem...